Sziasztok, és köszönöm, hogy idetaláltatok.
Ez itt az „Anyaharc” – egy olyan hely, ahol végre kimondhatom, amit évek óta magamban tartok. Nem vagyok híres, nem vagyok pszichológus, nem vagyok példakép. Csak egy anya vagyok, két kisgyerekkel, egyedül egy faluban, ahol már rég nem történik semmi.
A férjem külföldön dolgozik, hogy legyen miből élni.
Én itthon vagyok a gyerekekkel, és próbálom 1900 lejből kifizetni a számlákat, kaját venni, cipőt a lábukra, néha egy kis csokit is, hogy örüljenek. Próbálok nem sírni, amikor mindenki azt hiszi, jól vagyok. Próbálok mosolyogni, hogy ne vegyék észre, mennyire nehéz.
Ez a blog nem panaszkodás.
Ez egy hang, ami eddig csendben volt. Egy napló a túlélésről.
Itt őszintén fogok írni a pénzről, magányról, gyereknevelésről, anyaságról, fájdalomról és reményről is.
Itt nem lesznek szűrt képek, csak valódi élet.
Nem tudom, ki fogja olvasni.
De ha te most itt vagy, és úgy érzed, senki nem ért meg,
tudd: nem vagy egyedül.
Üdv az Anyaharcban.
Itt nem kell tökéletesnek lenni.
Elég, ha őszinte vagy.