Na, megint eltűntem pár napra. De most nem kérek bocsánatot érte, mert ez most nem erről szól.
Hanem arról, hogy elmondom.
Még mindig a szüleimnél vagyunk, hétvégén megyünk haza. És minden egyes nap csak azt látom, hogy mennyire nehéz az, amikor valaki nem tud dönteni. Amikor nem mondja ki, amit érez, amit gondol. Amikor nem kér, nem szól, csak csendben vár valamit… és aztán jönnek a félreértések, a feszültség, a robbanás.
És ez nem csak a szülőkkel van így.
Ez mindenhol így van: a férjeddel, a testvéreddel, a gyerekeddel, a barátnőddel.
Ha nem beszélsz, az emberek majd kitalálnak helyetted valamit. Aztán megsértődnek, elfordulnak, vagy épp rád tolják a saját frusztrációjukat.
Szóval: beszélj! Kommunikálj! Ne félj tőle.
Ha fáj, mond el. Ha baj van, mond ki.
Mert a hallgatás csak késleltetett robbanás.
És most jön a másik: a döntésképtelenség.
Ez kész káosz.
Van egy ötleted? Valamit szeretnél? Vagy egyszerűen csak választani kéne kettő közül?
DÖNTS.
Ne tologasd holnapra, ne mentsd fel magad azzal, hogy „majd kiderül”, „majd lesz valahogy”.
Mert ez a "majd" felzabál.
Ez a "majd" ott ül a válladon, és egyre csak nyom.
Írd le, ha nem tudod kimondani.
Nézz szembe vele. Tedd mérlegre. Adj magadnak maximum 24 órát, és utána:
➡️ döntés
➡️ lépés
➡️ béke
Nem kell mindig jól dönteni. Csak dönteni kell végre.
---
Záró gondolat:
> A bizonytalanság lassan öl. A döntés felszabadít. És a kimondott szó megmentheti a kapcsolatodat, vagy akár saját magad.