„Na, sziasztok! Kicsit rég jelentkeztem, de hát ugye… két gyerek, itthon, mindig történik valami. Most már hazajöttünk, minden rendben, boldogok vagyunk, de… van egy dolog, amin megint elgondolkodtam.
Ti is érzitek, hogy hova jut ez a világ? Komolyan. Az emberek nagy része… nem köszön, nem szól hozzád, nem érdekli, hogy vagy. Ha bajod van, akkor azt mondják: megérdemelted, így jártál. Én ezt egyszerűen nem tudom felfogni.
És közben ott van az is, hogy ahol dolgoztam, olyan dolgot akarnak tőlem, ami nem jogszerű, nem tisztességes. Na, de majd meglátjuk, hova vezet ez a történet.
Ami viszont legjobban szíven ütött: szembejött velem egy nő. Régen láttam rajta, hogy adott magára, rendben volt. Most meg úgy nézett ki, mint egy utolsó csöves. És tudjátok, mit gondoltam? Hogy ez nem ő, hanem a világ… a fáradtság, a közöny, a rengeteg teher.
Szóval, kedves anyukák, kedves bárki, aki nézi: ne hagyjátok, hogy a világ lehúzzon titeket. Egy mosoly, egy köszönés, egy 'hogy vagy?' – sokkal többet ér, mint hinnénk. Mi döntjük el, hogy közönyösek leszünk-e, vagy emberek maradunk.
Na, én ezt akartam most kiadni magamból. Ti hogy látjátok? Hova tart a világ?”