Este van. Elcsendesedett a ház. A gyerekek alszanak, a fények halkabbak, és én most végre leülhetek.
Ma is olyan nap volt, mint a többi – legalábbis kívülről nézve.
De ha jobban belegondolok, ma is megtörtént minden.
Főztem.
A kis kezek megint belekaptak a hozzávalókba, és valaki persze kilöttyintette a vizet.
Mostunk, hajtogattunk, takarítottunk – és még mindig van egy kupac, ami rám vár holnap.
Pizzát sütöttünk. Az egész konyha illatozott, és végre volt egy perc, amikor mindenki egyszerre mosolygott.
Sétáltunk. Nem messzire, de elég volt ahhoz, hogy a gyerekek elfáradjanak, és én újra levegőt kapjak.
Ez volt a nap. Nem történt benne nagy dolog, mégis minden benne volt: munka, nevetés, fáradtság, szeretet.
És most itt vagyok.
Fáradtan, de elégedetten.
Lehet, hogy más nem látja, de én tudom:
egy anya napja sosem üres.
És ma is megtörtént minden, amit csak lehetett.
Holnap újra kezdjük. Ma viszont – most végre – leülök.