Csend van még. Egyik gyerek sem nyöszörög, nincs mese a háttérben, nincs morzsa a padlón – csak én és a gondolataim.
Kezemben a rongy, fejemben már a nap terve. Ma valahogy más ez a reggel. Nem jobb, nem rosszabb, csak csendesebb.
Elkezdtem a házimunkát. A megszokott mozdulatok már rég belém égtek.
A kezem dolgozik, de a fejem máshol jár:
– Mit főzzek ma?
– Elég lesz a tej holnapig?
– Vajon milyen idő lesz délután, tudunk sétálni menni?
Ezek az apró gondolatok kísérnek egész nap. És közben érzem, ez is egyfajta szeretet. A gondoskodás csendes változata. Nem ünnep, nem különleges esemény, csak egy hétköznap – mégis, ebben élek igazán.
Sokszor úgy tűnik, ezek a pillanatok senkinek sem számítanak. De nekem igen. Mert ez vagyok én.
Egy nő, egy anya, egy otthon lelke.
Nem tudom, mit hoz a nap. Talán semmi különöset.
De lehet, hogy pont ebben a semmiségben lesz valami szépség.